Trombitás Tamás válaszai

- Milyen tapasztalatokat szereztél az Art Universitas pályázat és
munkád elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartanál megosztani?

- Ezt a választ rövidítsük le. Új tapasztalat nem sok adódott. A kivitelező csapat már a nyolcvanas években kialakult a - 80-as évek Symposionjaihoz kapcsolódóan. Ez egy akkor nagyon fontos dolog volt. A kapcsolatok túl élték a rendszerváltást, a művészeti kollektív megvalósítási vágyak átalakulását az individuális megoldások felé.

Az Art Universitánál egy kicsit bonyolultabb volt mindent megszervezni, mint pl. legutóbbi munkámnál Fellbachban - ahol kellett egy makett, az anyag kiválasztása, néhány alap instrukció - 5, uszkve 6 konzultáció és a megrendelő a legyártástól a telepítésig mindent magára vállalt.

Itt rengeteg egyéb szervezési munka adódott.

Ami nagyon pozitív volt - az épület kivitelezőjével, aki itt a velem szerződő és a végzett munkák után a "kifizető" volt - teljesen korrekt, sőt nagyon jó segítő kapcsolat alakult ki az első pillanattól kezdődően (H2Q - Eszenyi Gábor)

- Milyen fázisban van jelenleg a munkád? És miért nem történt még meg
a tervezett átvétel? Milyen problémákkal kell szembenézned?

- Na ez durva kérdés. Nem feladatom a politikát értékelni, elemezni. Azt viszont nagyon egyszerű megállapítani, hogy amikor a regnáló hatalom, politikai érdekeinek megfelelően, manipulatívan felhasználja a kultúrát, abból semmi jó nem származik. Senkinek sem, sem azoknak akik erőt demonstrálva saját szándékaik illusztrálására akarják felhasználni a kultúra bármely szegmensét, sem azoknak akik ennek a kultúrának a "munkásai", a "befogadóknak" sem.

Engem nagyon rosszul érintett, hogy a munkálatok (a kivitelezés) kellős közepén felfüggesztették a munkát, - nem törődve a munka folyamatával, nem törődve azzal, hogy ez hány embert érint, milyen elvégzett munkák után járó kifizetéseket lehetetlenít el - okozva ezzel emberi tragédiákat is. (elképzelhető, hogy egy kis műhelynek a mai világban mit jelent, ha 6 millió forintjához több mint fél évig nem jut hozzá). Engem azért is nagyon rosszul érintett, mert ezek az emberek akik velem dolgoztak, az én felkérésemre vállalták a munkát. Én voltam a garancia arra, hogy az elvégzett munka, az anyagok árát megkapják. Ezt én is nehezen tudtam feldolgozni. én nem voltam olyan anyagi helyzetbe, hogy az elvégzett munkákat ki tudtam volna nekik fizetni. Ez borzasztó volt. Senkinek sem kívánom.

Persze azzal sem törődött senki, hogy egy ilyen hatalmas szobrot valahol kell tartani, és ha egy évig ezt raktározni kell, mert megtiltják a munkálatokat, akkor ez plusz költséggel jár. Erről még rengeteg - sajnos negatív dolgot tudnék mondani - kivéve a konkrét ellenőrzést, a helyszíni szemlét, mert az korrekt volt. Viszont ez csak egy napot vett igénybe + a papírok számlák egyeztetése ami szintén nem lehetett hónapok munkája. Mégis sok hónapon keresztűl állt a munka. Én mai napig sem kaptam egy teljesen egyértelmű levelet a vizsgálatok lezárásáról. Tudtommal a H2Q és az Egyetem valamit kapott.

Ezek után jön a következő probléma. Mikor végre Eszenyi Gábor kibogozta az esetleges folytatás lehetőségeit, amikor erre nem direkt módon lehetőséget biztosított az ellenőrző minisztérium, és végre elkészítettük az alapot - akkor kaptam szintén tőle egy üzenetet, miszerint most az Egyetem kéri, hogy várjunk a végleges felállítással. Ezt már csak valami rossz viccnek gondoltam, de végül is elolvashattam azt az egy mondatos ukászt, melyben az Egyetem részéről Péhl Gábor függeszti fel most a kész szobor felállítását. Több hónapi eredménytelen kapcsolat teremtés után, végre meghívtak egy egyeztetésre, mely az épület működtetéséről folyt a kivitelező és működtető, valamint az egyetem között. Ennek keretében 3 percben szó volt az odakerült műtárgyakról az az Art Universitas programról is. Mint megtudtam Péhl úrtól ezeket a munkákat az Egyetem nem kérte, ezeket ráerőltették, a két beltéri munka helyéből adódóan elkészültségi fokából adódóan befejezésre került. Az én szobromat viszont nem azon helyen akarják (az egyetemi épület előtt a bejárathoz közel) felállítani, ahova a kiírás szólt, ahova terveztem, ahova szerződtünk, hanem valahol a hátsó udvarban. Na most ez megint rengeteg kérdést vet fel. nagyon szívesen beszélnék róla, de ezt így most írásban pár perc alatt megtenni nem lehet. Talán csak annyit, hogy Péhl úr úgy alakította ki határozott esztétikai véleményét és az ebből adódó határozatát, hogy még azt sem vette észre a terven és a leíráson, hogy a szoborhoz betáp is kell - mivel az élek egy részén világítás fut. Annak ellenére, hogy ez a műleírásban szerepel, tehát még el sem olvasta ezt, viszont, döntött, határozott, mert megtehette. Most itt tartunk várom, hogy a helyet megmutassák, amit majd találnak a szobornak. Péhl úr közölte, hogy az új helyből adódó költségeket az Egyetem vállalja - miután jeleztem, hogy már az eddigi alapozási munkák 120 ezer Ft statikai tervezésből, valamint 1.400.000 Ft az alap kivitelezéséből adódó költséggel bírnak.

Azért maradjunk annyiban, hogy ez több mint furcsa. Különösen, hogy a pályázat kiírásától fogva az Egyetem képviseltette magát zsűriben, a kivitelezés során is lett volna módja bármikor ellenvéleményét hangoztatni ....stb...stb....

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeredhez
képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervezel egy
alkotást?

Természetesen van - rengeteg dolgot kell figyelembe venni. Ez nem műterem, nem kiállítóterem. Ez egy nagyon speciális helyszín. Rengeteg ember kerül vele minimum indirekt kapcsolatba. Vizuális nevelési feladatokat is el kell. hogy lásson. Valójában erről a kérdésről lehetne legtöbbet beszélni egy szakmai fórumon, sajnos az élet azt hozta, ill. hozza, hogy nem ez kerül a Art Universitas program középpontjába.

- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?

- Alap kérdés - erről már rengeteget beszéltünk. Nagyon sok okosat mondtak már erről. Én most csak egy gondolatot fűzök hozzá. A magyar speciális helyzetet. Azt, hogy sajnos a művészetek közül vizuálisan vagyunk a legműveletlenebbek. Itt volt ennek a programnak a legfontosabb tenni valója. Elérhető közelségbe hozni a vizuális művészeteket, azoknak az emberre és környezetre gyakorolt hatását olyan nagyon fontos társadalmi rétegnek számára, akik értelmiségi mivoltukból szinte a letéteményesei egy teljesebb emberi életnek.